Kendare Blake: A rémálmok lánya

A történet

Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését. Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A fiú tudja, hogy sosem talál rá a szerelemre egy élő lány oldalán, senki sem hasonlítható az ő halott Annájához. És csak őt látja mindenütt, vele alszik el és vele riad fel rémálmaiból. De valami nagyon nincs rendjén… Ezek nem képzelgések. Valahányszor megjelenik, látszik Annán, hogy a legválogatottabb kínzásokat kell kiállnia. Persze meg kell bűnhődnie tetteiért, de Cas úgy érzi, most rajta a sor, hogy viszonozza a lánynak, amit érte tett…

Maga az alaptörténet jó lett volna, de a kivitelezés számomra kicsit lehangoló volt, főleg az első rész után.Nem igazán voltam vele megelégedve.
Az első rész eseménydús volt, ez viszont szerintem kicsit vontatott volt egyes helyeken.
Az elején jól indult, izgalmasnak ígérkezett, de amint elértünk volna Annához, kezdett kicsit ellaposodni a történet.
Voltak benne izgalmas fordulatok,félelmetes mozzanatok,de mégsem fogott meg annyira, mint a Vérbe öltözött Anna.
A befejezés kettős érzéseket hagyott bennem-egyrészt tetszett, hogy lezárta, nem hagyta lógni a végét a levegőben, de ez a befejezés mégis idegennek hatott nekem egy csöppet, és egyszerű okokból. Persze lehet, hogy csak az eddig olvasott könyveim rózsaszín cukormázas happy-endjei befolyásolnak.
Tetszett, hogy Cas nem volt önző Annával szemben, és nem is tudom, mit vártam, de meglepett, hogy nem az a szokásos vége lett a történetnek, amihez az ember egy idő után hozzászokik.

A karakterek

Egy új karakter bevezetése számomra mindig valamilyen bonyodalmat takar, de számomra ez a mostani, Jestine esetében, ne volt akkora ,,hűha" (ha értitek, mire gondolok). Az új karakterek nekem mindig valami kavarodás, kaland okozói, vegyük például Blake-t az Ónixból, Jacobot az Alkonyatból, vagy Finnicket az Éhezők Viadalából.
Jestine szerepét viszont nem igazán értettem. Nekem ő olyan semmitmondó karakter volt, még csak potenciális szerelmi szál is minimálisan rejlett benne, és az is csak Thomassal, aki nem épp egy főszereplő, akármennyire is fontos a történet szempontjából.
Cas jelleme viszont a sztori előrehaladtával egyre szimpatikusabbá vált, de bevallom, főként azért, mert a Pokolba is képes elmenni a szerelméért, és a könyv vége miatt, amit nem szeretnék elspoilerezni. Minden tiszteletem az övé a befejezéssel kapcsolatban, de mégis haragudtam rá egy picit a döntése miatt.

A borító

Ebben semmi kifogásolnivaló nem volt, jól nézett ki, helyén volt minden, bár nekem továbbra is az első rész borítója marad a kedvencem.

Egy kis ízelítő:

#1

Anna összevonja a szemöldökét. – Finomkodó úrilány? Feltépem a gyomrodat, kettéhasítalak, aztán úgy százszor odaváglak a sziklához. Aztán megvitatjuk, ki kicsoda.

#2

– Szeretem őt. 
– A lány halott. 
– A halál számomra más jelentéssel bír, mint az emberek többségének.

#3

De amikor elkezdtél hadonászni a késsel, mint egy béna Krokodil Dundee-utánzat, képtelen voltam ellenállni a kísértésnek.

#4

– Szia, Cas – mosolyog rám kedvesen. – Írnál az évkönyvembe? 
– A legnagyobb örömmel – felelem, és valami személyesen kezdem törni a fejem, de csak blődségek jutnak eszembe. Leírom a nevét, teszek utána egy vesszőt. Mi a fenét írjak? Azt, hogy „Bocs, amiért ejtettelek, de túlságosan is emlékeztettél egy lányra, akit megöltem”? Vagy azt, hogy „Úgysem működött volna. A lány, akit szeretek, kitépte volna a beledet”?

#5

Totál seggfejnek érzem magam, amiért vesztegetem Cait idejét, arról már nem is beszélve, hogy titokban egy halott lányhoz hasonlítgatom, akit négy évvel ezelőtt tettem el láb alól.

Az Útvesztő (film)-The Maze Runner

Előzetes (magyar felirattal):

The Maze Runner (Az útvesztő) előzetes

A történet:

Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni.

 

A könyvet még nem olvastam, ezért nem tudom, mennyire hasonlít, vagy tér el tőle, de  az biztos, hogy ezek után biztosan elolvasom. Eddig nem tudtam magam rászánni, hogy megnézzem, de most valahogy mégis eljutottam hozzá, és nagyon tetszik. Érdekes, fordulatokkal teli, és részleteiben is kidolgozott, minden apróságra figyeltek. Nem igazán találtam benne hibát. Az az igazi poszt-apokaliptikus film, ami akár 5-6-odszorra is leköti az embert. Csak ne lenne az a fránya függő vég... Mi tagadás, nem nagyon rajongok értük, mert az ember beleőrül, amíg kijön a következő rész, és megtudja, hogy mi is van. 

A karakterek:

 Nagyon helyén volt minden. Dylan O'Brien (Thomas) nagyon jó választás volt.
Amúgy jól ki voltak dolgozva, a ruha, minden a helyén volt, olyan igazi ,,elveszett fiúknak" tűntek.(igen, mint a Pán Péterben :DD )
Amúgy ez a társadalomkép, amit a fiúk létrehoztak, több könyvben is megjelenik, igaz, csak elvonatkoztatva. Itt is van a szabályokat szorosan betartó, és betartató réteg, akik bármit megtesznek ezekért, és vannak azok, akiket az sem érdekel, hogy áthágják a szabályokat, csak jussanak ki élve, és vannak, akik kicsit mindkettő felé hajlanak. A Legyek Urában láttam hasonlót, és talán az Éhezők Viadalában is, de az nem kifejezetten azonosítható ezzel a sablonnal.
Amúgy egész jól összehozták a saját kis társadalmukat, mindenkinek meg volt a szerepe.
Thomasra visszatérve:
Tényleg nagyon jól játszotta el Dylan, hogy nem tudja, hol van. Szerintem remekül azonosult a szereppel.

Egyéb:

A díszlet valami hihetetlen jó volt.
Nem határolódott el élesen, hogy melyik részt vették fel zöld háttér előtt. Nagyon gyakori, hogy simán észre lehet venni a nem túl jól kidolgozott munkát, de itt erről szó sem volt.
A ruhákat is nagyon eltalálták, és a sminkesek jó munkát végeztek, amikor valakit ,,megszúrtak".
Csak annak a kis hátitasinak nem értettem a lényegét... Oké, praktikus, de elég érdekesen mutat.

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

 

Bevallom őszintén, kicsit tartottam tőle az elején. Mármint nem azért, mert a történet volt félelmetes, hanem mert elég félős vagyok, és akármennyire viccesen is hangzik, féltem, hogy félni fogok. Sőt, először nem is nagyon mertem sötétben olvasni, úgyhogy egy szombat reggelt választottam kezdésnek, de aztán az olvasás éjszakába nyúlt, és rájöttem, hogy nem kellett volna félnem ( azért éjfélkor már nem mertem olvasni). :D

Furcsa  volt (jó értelemben), hogy egy fiú szemszögéből olvashattam, mert ez nem annyira elterjedt, bár gondolom, ezzel semmi újat nem mondtam. 

Én Anna viktoriánus házát egy pici Rém rom-os beütéssel képzeltem el.

Annát viszont először nehezen tudtam magam elé képzelni. 

 A történet:

A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl.
Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamájával és Tybalt, a szellemek jelenlétét megérző macska társaságában. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket.
Így érkeznek meg egy ontariói kisvárosba, Thunder Baybe, ahol a vérbe öltözött Anna szedi áldozatait. Cas azt hiszi, szokványos esettel áll szemben. Csakhogy a több évtizeddel ezelőtt meggyilkolt, hófehér, vérrel pettyezett csipkeruhában kísértő, örökké 16 éves Anna senkinek sem kegyelmez, aki átlépi egykori otthona, a régi, elhagyott és elátkozott ház küszöbét…

Nagyon jó volt, bár nekem kicsit kiszámítható az eleje, viszont a vége felé olyan csavar volt, hogy csak nézem. Egyes részek nem igazán tűntek reálisnak, de ez normális egy ilyen könyvnél. Egy dolgot hiányoltam csak, és az Cas anyukájának az aggodalma. Mármint aggódott, de szerintem a legreálisabb az lett volna, hogy amint hazaér, azonnal megnézni, van-e valami baja, stb... Mert azért valljuk be, hogy Cas apja is szellemvadászat közben halt meg, tehát jogos lenne, ha halálra aggódná magát. Az is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy csak hozzászokott, hogy a fia  ezt csinálja, de ha jobban belegondolunk, az apja is rutinos volt...

A karakterek:

Minden karakter a helyén volt, (kivéve Cas anyukájának aggodalma) ezért teljesen meg voltam elégedve a könyvvel, és azonnal neki is láttam a második résznek (erről majd a következő posztban írok). Anna karakterének a kettőssége kitűnően megjelent, és a tépelődése csak fokozta ezt. Mindenképp fejlődő jellem...
SPOILER 
 Mindenképp fejlődő jellem, hisz a végére teljesen máshogy viszonyul Cas barátaihoz, igaz, egy kis segítségre szüksége volt.
SPOILER VÉGE

  A borító:

Awww *.* Gyönyörű, már ha lehet ilyet mondani egy szó szerint szellemes borítóra.

 A piros nagyon szépen mutat a fehéren,nagyon tetszik, és az is, hogy a második rész borítója is hasonló.

 Egy kis ízelítő:

#1
Ha az anyád boszorkány, akkor te mi vagy, egy Harry Potter?

#2
Te jó ég – döbbenek rá – én vagyok a pszichiáterek álma: rémálmok, kísértetek, vér, halál, apa, örökség, satöbbi. És szerelem. Egyszerre.

#3
 Nem lenne szabad megengedni, hogy a matekóra kora reggel legyen.

#4
Én a sötétség leple alatt dolgozom, és azokat pusztítom, akiknek nem lenne szabad szellemként kísérteniük. Ha az emberek tudnák, miket művelek, biztosan megpróbálnának leállítani. Az idióták mind Casper pártját fognák, és akkor meg kellene ölnöm Caspert és őket is, miután Casper átharapta a torkukat.

#5
Még jó, hogy mindenki egyszerűen csak Casnek hív. Ennek persze örülnöm kéne – apám a skandináv-germán mitológiát is kedvelte, úgyhogy akár Thornak is hívhatnának; na, az lenne csak totál gáz.


Nemsokára jövök A rémálmok lánya beszámolójával is.
 

Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógia

Most láttam csak, hogy még nem írtam erről a sorozatról. Még régebben olvastam, és az egész történet egybefolyik, ezért is írok egyben róla.
Amikor befejeztem a Smaragdzöldet, az az üresség kerített hatalmába, amikor többet akarsz belőle, de tudod, hogy nincs.
Először csak az első részt vettem ki a könyvtárból, nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz, vagy hogy nem egész két nap alatt kiolvasom. Ha jól emlékszem, másnap épp péntek volt, nagy szerencsémre, úgyhogy iskola után irány a könyvtár, ahova úgy léptem be, hogy imádkoztam érte, hogy még bent legyen. Szerencsére bent volt, így már vasárnapra végeztem a könyvvel.
Nem is tudom, hol kezdjem...

 Történet:

 Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden! 

A másik két rész tartalmát a spoiler-veszély miatt csak linkként illesztem be.
Zafírkék
Smaragdzöld

Gondolom, azt már kitaláltátok, hogy nagyon tetszett, ezért ezt nem is ecsetelném tovább. :)
Nagyon tetszik az írónő stílusa, és az is, ahogy a történetszálat vezeti. Hagy nekünk talányokat, amitől az olvasás még izgalmasabb lesz, és amiért megéri elhalasztani egy vacsorát. Mindig megfűszerezi a dolgokat egy csavarral, és igazi meglepetéseket okoz.

A karakterek:

Őszintén bevallom: a Gideon név nekem elég furcsa választás volt...( nekem egy liba jutott róla eszembe-de csak a Gőgös Gúnár Gedeon miatt, mivel a Gedeon az már majdnem Gideon).
De nagyon megkedveltem a karaktert már az első megjelenése után.

Gwen már az elejétől szimpatikus volt. Az ő nevében az  tűnt fel, hogy Gwen és Gideon neve is G betűvel kezdődik. (Véletlen volna?). Talán egy picit naiv, de amúgy reálisan gondolkodik. Néhány reakciója volt csak, amire azt mondtam, hogy ,,OMG, mit csinálsz?"

A mellékszereplőket is jól kidolgozta, összességében minden a helyén volt.

A borító:

IMÁDOM, csupa nagy betűvel (igen, nem véletlenül maradt bekapcsolva a Caps Lock ;) ) 
A kedvenc borítóim közé tartozik ez a három. Tetszik a stílusa, imádom az ilyen megoldásokat, és azért ha megfigyeljük,láthatjuk, nem csak a főszereplőink bújnak meg rajta.

 Egy kis ízelítő:

#1
Mi is volt a másik jelszó? Qua nesquik mosquitos? Sürgősen be kell szereznem egy másik agyat.

#2
– Már megint beszélgettél a fali fülkével, Gwendolyn. A két szememmel láttam.
– Igen. Tudod, ez a kedvenc fülkém, Gordon. Megsértődik, ha nem állok szóba vele.

#3
Valami keménynek ütköztem a vállammal. – Aú!
– Fogja már meg a kezét, Gideon, maga faragatlan fickó! – mondta Mr. George kissé méltatlankodva. – Nem bevásárlókocsit tol!

#4
 – Oké, akkor kezdjük elölről az egészet! Az én nevem Gwendolyn Shepherd. Örülök, hogy megismerhettelek.
– Xemerius – mutatkozott be a vízköpő, és egész kis pofája csak úgy sugárzott az örömtől. – Nagyon örvendek. – Azzal felmászott a mosdókagylóra, és mélyen a szemembe nézett. – Komolyan! Nagyon-nagyon örvendek! Veszel nekem egy macskát?

#5
 – És… mit csinálsz ma este? – érdeklődött ártatlanul Gideon, elővéve lehető legbarátságosabb stílusát.
– Természetesen szorgalmasan gyakorolom a menüettet, elalvás előtt pedig olyan mondatokat próbálok majd alkotni, amelyekben nem fordul elő a porszívó, a vérnyomásmérő, a jogging és a szívtranszplantáció – feleltem csípősen.

#6
 – (…) Elviselhetetlenül beképzelt vagy!
– Sajnálom. Csak olyan… mámorító érzés, hogy miattam még levegőt is elfelejtesz venni.

#7
 – Én majd tartom a frontot – ígérte Xemerius. – Ha valaki jön, és el akarja lopni ezt az izét, kegyetlenül… öhm… leköpöm.

#8
Az ilyen szemeket be kellene tiltani. Vagy hozni kellene egy törvényt, hogy az ilyen szép szemű fiúknak kizárólag napszemüvegben szabad megjelenniük.