2015. január 31., szombat

Amerikai mesterlövész/American sniper kritika

Előzetes:
https://www.youtube.com/watch?v=aabdMOlRezo

 Rövid ismertető:
Képtalálat a következőre: „amerikai mesterlövész”A háború borzalmas. Chris Kyle (Bradley Cooper) pedig a borzalom nagymestere. Gyerekkorában Texasban járt az apjával vadászni, 2001 szeptembere után pedig úgy érezte, a hazájának szüksége van rá. Tengerészgyalogos-kommandós lett, és Irakban vált mesterlövésszé: az első vonalban harcolt, de mindig egyedül volt; kilométeres távolságokból ugyanúgy, mint közelharcban, egy szál pisztollyal a kezében. A Pentagon dokumentációja szerint 150 ellenséges katonával végzett. Nem csoda, hogy úgy hívták: "el Shaitan", az ördög. A háború azonban nem diadalmenet: a film nemcsak a győzelmekről, hanem a szörnyű megpróbáltatásokról, sebesülésekről és a bajtársak haláláról is szól.






Magyar bemutató: 2015 február 19. (forgalmazó: InterCom)
Bővebben: http://www.port.hu/amerikai_mesterlovesz_american_sniper/pls/w/films.film_page?i_film_id=157140

Volt szerencsém angolul látni ezt a filmet, és mindenkinek csak ajánlani tudom. 
Igaz történet alapján készült, és e miatt engem személy szerint jobban megérintett, hisz a filmben történtek egyes helyen mindennaposak.
Hihetetlen rendezői megoldások és jelenetek jellemzik. Csak ámultam, és a kezdő jelenet teljesen megrendített.
Mivel a szereplők a valóságban is élnek/éltek, ezért nem mondhatom, hogy nagyszerű karakterek, de attól még így van. 
 A végén, vagyis a stáblistánál érdemes végignézni a képeket.Azt nem szeretném elmondani, hogy mik is ezek, a spoiler miatt.
Összességében én egy hibát sem láttam benne, ezért biztos, hogy meg fogom újra nézni.

A film: 10/10**-os

 

 

2015. január 2., péntek

Cassandra Clare: Az angyal

Mondanom sem kell, hogy az eredeti történetet, A végzet ereklyéit imádtam. Ez a kötet a Pokoli szerkezetek trilógia úgymond előzménye, bevezető A mennyei tűz városa-hoz.

A történetről:

A mágia veszélyes
– de a szerelem még veszélyesebb!
Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.
 9,5/10

A borító:

Igaz, ez a kép nagyon kicsi, de talán a lényeg látszik:
Ezen a köteten Will van a borítón.
Tetszik a színválasztás, a háttérben  a Big Ben-nel és fogaskerekekkel. Stílusos az egész.
10/10

Karakterek:

A karakterek kidolgozása jó, de az információt nem mindig apránként adagolja nekünk az írónő, hanem van, hogy rövid idő alatt a nyakunkba zúdít rengeteg információt, és van, hogy semmi érdekfeszítő nem történik.
A karakterek határozottan fejlődő jellemek, és elég szimpatikusak.
10/10

Egy kis ízelítő a könyvből:

#1
– Talán Agathába szerelmes – jegyezte meg.
– Remélem, nem. Agathát én szeretném feleségül venni. Lehet, hogy ezeréves, de a lekváros sütijéhez semmi sem fogható. A szépség elhalványul, de a szakácsművészet örök.

#2
– Camille finoman jár. Mint egy faun az erdőben. Nem úgy, mint egy kacsa.
– Nem úgy járok, mint egy kacsa.
– Én szeretem a kacsákat – szúrta közbe diplomatikusan Jem. – Főleg a Hyde Parkban lévőket. – A szeme sarkából Willre pillantott; mindkét fiú az asztal lapján ült, lábukat a levegőben lóbálták. – Emlékszel, amikor megpróbáltál rávenni, hogy etessek meg velük egy kacsapástétomot, mert szerettél volna kitenyészteni egy új kannibál kacsafajt?
– Be is falták – emlékezett vissza Will. – A vérszomjas kis dögök. Sose bízzatok egy kacsában!

#3
– Tudod – mondta Gabriel –, egy időben azt hittem, barátok lehetünk, Will.
– Egy időben azt hittem, vadászgörény vagyok – felelte Will –, de aztán kiderült, hogy ez csak az ópium miatt volt. Tudtad, hogy ilyen hatása van? Mert én nem.

#4
[…] Will közelebb húzódott, és megérintette a nő karját. Merev volt és hideg. – Hát nem reagál a közeledésemre – állapította meg vidámabban, mint amilyennek érezte magát –, szóval csakis halott lehet.
– Vagy egy jó ízlésű, okos nő.

#5
– Ami a pokol hőmérsékletét illeti, Miss Gray – mondta –, hadd adjak egy baráti tanácsot! A jóképű ifjúnak, aki éppen egy rettenetes jövőtől igyekszik önt megmenteni, mindig igaza van. Még akkor is, ha piros sündisznók potyognak az égből.

#6
 Will elmosolyodott. – Némelyik könyv itt nagyon veszélyes – magyarázta. – Óvatosan kell bánnunk velük.
– Az embernek mindig óvatosan kell bánnia a könyvekkel, meg azzal, ami bennük van – bólintott Tessa. – A szavak képesek megváltoztatni bennünket.
– Nem tudom, engem megváltoztatott-e egy könyv valaha is – szólt Will. – Illetve van egy, amelyik azt ígéri, hogy megtanulhatom belőle, hogyan változhatok át egy komplett birkanyájjá…

#7
– Henry! – vágott közbe Will. – Te égsz! Ugye tudod?
– Ó igen! – felelte Henry lelkesen. A lángok már majdnem elérték a vállát. – Egész nap úgy dolgoztam mint egy megszállott. (…)
Charlotte elvette a kezét a szája elől. – Henry! – sikította. – A karod!
A férfi lenézett a karjára, és tátva maradt a szája. – A rohadt életbe! (…)
Henry ragyogott a boldogságtól, és elégedett arccal kezdte el ütögetni égett zakóját. – Tudjátok, mit jelent ez?
Will letette a vázát. – Hogy felgyújtottad magad, és még csak észre sem vetted?
– Hogy a lángtaszító keverék, amit a múlt héten fejlesztettem ki működik! – jelentette be büszkén Henry. – Ez az anyag vagy tíz percig lángolt, és félig sem égett át. – Hunyorogva pillantott a karjára. – Talán meg kéne gyújtanom a másik zakóujjat is, hogy megnézzem, mennyi ideig…
– Henry – szólt közbe Charlotte, aki a jelek szerint magához tért a sokkból –, ha szánt szándékkal felgyújtod magad, én beadom a válópert.

 

Olvasd el ezt is:

 Cassandra Clare: Csontváros
Cassandra Clare: Hamuváros 
Cassandra Clare: Üvegváros 
Cassandra Clare: Bukott angyalok városa 


2014. december 31., szerda

2014 vége

Sziasztok!
Egy remek évet zárunk. December 20-án lett 1 éves a blog. Sajnálom, hogy az utóbbi időben nem voltam valami aktív, de mostantól igyekszem, azonban hálás lennék a visszajelzéseitekért, hiszen ez hatalmas motiváció nekem.
Igaz, mostanában a „Már olvastam" részt sem frissítettem, de azért elmondhatom, hogy idén 40 könyvet olvastam. Hamarosan frissítem a listát, és a kritikák terén is felhozom a lemaradást.
Boldog új évet kívánok mindenkinek!

2014. december 12., péntek

Videokritika

Sziasztok!
Holnap érdemes lesz benézni, mert jön az első videokritika.
A könyv: Cassandra Clare: Az angyal
A következő könyv: Dan Brown: Angyalok és démonok
Várom a véleményeiteket kommentben, amik a videóban felolvasásra kerülnek.
Úgy tervezem, hogy heti 1-2 videóval készülök,a címeket pedig mindig az előző videóval kiírom, így el tudjátok küldeni nekem a véleményeteket.

2014. október 24., péntek

Halihó

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen régen voltam. Nemsokára jövök új ajánlókkal :D

2014. július 22., kedd

Benina: Bíborhajú 1-2-3

Eleinte kicsit szkeptikusan álltam Benina könyveihez, de amint elolvastam A Farkasok Nemzetsége-t, és a Biborhajút,nagy rajongója lettem. Hihetetlen, hogy egy magyar írónő ekkorát tud alkotni!
Hihetetlen nyelvhasználat, fantasztikus megfogalmazás. Csak pozitívat tudok írni Benináról, és a könyveiről, és immár kijelenthetem, hogy ő az egyik kedvenc íróm. :)

A történetről:

Claire White nem mindennapi tini, hisz ő egy boszorka, méghozzá a tiszta vérű Utolsók egyike, akikből már alig néhány él a világon, ugyanis a boszorkányüldözők parancsára kegyetlen lények, a zsoldosok sorra végeznek velük.
A tizennyolc éves Claire, akinek a szülei kiskorában meghaltak, nehezen fogadja el másságát. Egyszerű, átlagos fiatal lány szeretne lenni. Gideont, öreg mentorát és jó barátját menekülés közben a szeme láttára öli meg az egyik legkönyörtelenebb zsoldos, és a lány élete ezzel örökre megváltozik.
A mély gyászt, a magányt és a depressziót egy baljóslatú, titokzatos srác felbukkanása töri meg.Ő Kellan Black, a félig démon, és félig boszorka mentor.
Rengeteg kaland és izgalom során kialakul köztük egy törhetetlen kötelék, amit még a halál sem tud eltörölni.

Egyedi, különleges történet egy olyan témáról, ami sokkal jobb, mint a vámpíros fantasyk.
A fantasy egy nagyszerű, érdekes és izgalmas formáját olvashatjuk.
10/10

A borítókról:

Mind a három borítót imádtam, nagyon tetszett a fekete és tüzes megoldás. Ötletes.
10/10

A karakterek felépítése:

A karakterek teljesen pozitív irányba fejlődnek a kötetek során. Igaz, hogy egyes karaktereknek csak az alteregójuk tükrözi ezt a fejlődést.
A könyvekben gondosan kidolgozott, és jól felépített karakterekkel találkozhatunk.
10*/10

2014. július 12., szombat

Richelle Mead: Vámpírakadémia 1-2-3-4-5-6

Az első rész nem tetszett annyira, de a többi kötet egyszerűen fenomenális volt!!!
Azért egyben írok a sorozatról, mert igazából nem tudom szétválasztani a cselekvéseket, annyira egy kerek történetként él a fejemben.

A történetről:

 A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.
Az ismertető forrása:  moly.hu

A borítóról:

Mindegyik kötet borítója tetszett, kivéve a 4.-ét.

A karakterekről:

Mindegyik karakter gondosan kidolgozott, fejlődő jellem. Rose karaktere a 6 kötet során annyit fejlődött,hogy el sem lehet hinni. Az első kötet elején, amikor visszakerült az akadémiára, felelőtlen volt, viszont a 6. könyv végére érett és felelősségteljes lett.

Könyvek értékelése ( ez csak egy egyéni vélemény) :

1. 8/10
2. 10*/10
3. 10/10
4. 10/10
5. 10/10
6. 10/10

Egy kis ízelítő:

#1

– Lehet, hogy vad és neveletlen, de ha van benne tehetség…
– Vad és neveletlen? – vágtam közbe. – Ki vagy te egyáltalán? Valami bevándorló szakmunkás?
– Belikov mostantól a hercegnő testőre – válaszolt Kirova. – A hivatalos testőre.
– Olcsó külföldi munkaerőre akarják bízni Lissát?

#2

 Azt hiszem, vannak a „szokásos" helyzetek, és van az, amikor az embert egy nagyon izmos, nagyon magas és nagyon dühös orosz pasas szorongatja.

#3

 – Folyamatosan ilyen helyzetekbe keveredek, elvtárs. […]
– Ne hívj így! Fogalmad sincs, miket beszélsz.
– Dehogy nincs. Tavaly dolgozatot kellett írnom Oroszországból és a Szovjetfúzióból.

#4

 – Akkor most válaszolj a következőre: tételezzük fel, hogy sikerül ismét elrabolnod őt, és eljuttatnod egy bevásárlóközpontba. Mialatt ott vagytok, megtámad egy striga. Mit teszel?
– Attól függ, melyik boltban vagyunk.

#5

 – Hűha, Dimitrij – dobtam le a zsákom a padlóra. – Tudom, hogy ez valószínűleg új slágernek számít Kelet-Európában, de nem hallgathatnánk valami olyasmit, ami azután jött ki, hogy megszülettem?

#6

– Tudod, mit szeretek benned, Mase? Hogy pontosan úgy gondolkozol, ahogy én.
– Ez bóknak is ijesztő.

#7

 – Hú! – Nem hittem volna, hogy Dmitrij még jobb fej lehet, mint gondoltam, de tévedtem. – Megverted az apádat. Úgy értem, rettenetes… Ez rettenetes. De, hát, hú! Te tényleg egy isten vagy!
Dmitrij pislogott.
– Micsoda?
– Izé, semmi.

2014. július 4., péntek

Könyvjelző készítése 4 lépésben

Ez a könyvjelző azért nagyon jó,  mert akár kisgyerekekkel, vagy egy technikaórán is elkészíthetjük. Könnyű,  és egyben mutatós is.

Mire lesz szükségünk?
-ollóra
- mintás anyagra
-kartonra (mindegy, milyen színű, nem fog látszani)
-gombra
-cérnára
-vonalzóra

1.
A megfelelő méretűre vágott kartont bevonjuk az anyaggal.

2.
Varrással rögzítjük az anyagot.
Ha a varrás nem sikerül valami szépre, akkor egy vékonyabb szalaggal eltakarhatjuk.

3.
Egy hosszabb cérna egyik végére a gombot varrjuk, a másik végét pedig a könyvjelzőhöz rögzítjük.

4.
Egy öltéssel rögzítjük a tetejét is,  és már mehet is a könyvbe.

2014. június 26., csütörtök

Az új New York Times lista

Megjött a legújabb bestseller lista. :)
A múlt hetit itt találjátok.

Jelmagyarázat ( biztos, ami biztos):
A helyezés színe jelöli, hogy az adott könyv javított vagy rontott a listán.
A kék szám a listára újonnan felkerült könyveket jelöli.
Ez az összehasonlítás a múlt heti listával történik.

1. Beavatott by Veronica Roth
2. Az útvesztő by James Dashner 
3. A Végzet Ereklyéi by Cassandra Clare
4. A párválasztó by Kiera Cass
5. Egy zizi naplója by Rachel Renée Russel
6.Az emlékek őre by Lois Lowry
7.Egy ropi naplója by Jeff Kinney
8. Az Éhezők Viadala by Suzanne Collins 
9.Percy Jackson és az olimposziak by Rick Riordan
10.Magic tree house by Mary Pope Osborne

2014. június 14., szombat

New York Times Bestseller-Lista

Júni 22., 2014 [szerintem eddig érvényes]
,, Gyermek'' sorozatok:
1. Beavatott by Veronica Roth
2. A Végzet Ereklyéi by Cassandra Clare
3. Az útvesztő by James Dashner
4. Egy zizi naplója by Rachel Renée Russel
5. A párválasztó by Kiera Cass
6. Az emlékek őre by Lois Lowry
7. Csinos kis hazugságok by Sara Shepard
8. Egy ropi naplója by Jeff Kinney
9. Percy Jackson és az olimposziak by Rick Riordan
10. Az Éhezők Viadala by Suzanne Collins
Hamarosan a Fiatal Felnőttek kategória is megtalálható lesz itt!

2014. május 23., péntek

Cassandra Clare: Csontváros

Így, hogy ezt a kötetet csak a 4.  után olvastam, már nem találtam olyan érdekesnek.
Persze maga a könyv jó volt, de így már minden izgalmat lelőtt, hogy tudtam,  mi fog később történni, és a végét is tudtam.

A történetről:

Clary ( aki átlagos emberként él) találkozik egy klubban Jace-el, aki épp akkor öl meg egy fiúnak kinéző démont.
Clary-nek persze nem szabadna őket látnia, de mikor tanú bizonyságot ad az ellenkezőjéről, senki se tudja, hogy tehetett szert a Látásra. Nem akarom lelőni a poént, csak annyit mondok, hogy Clary megtudja, ki is ő valójában, és fejvesztve próbálja megmenteni édesanyját. De az nem olyan egyszerű.

A borítóról:

Igaz, a szín- és összhatás itt is remekül kidolgozott, de ez a borító nem tetszett annyira.
Itt is New York  város képe alkot kontrasztot az egyik szereplő képével. A New York motívum a sorozat minden kötetén (kivéve az Elveszett Lelkek Városa -ban) megtalálható.

A karakterekről:

Gondosan kidolgozott karakterek, erős jellemek jellemzik a kötetet.


A könyv világa mindenkit magával ragad, és csak annyit fogsz kívánni: Ne legyen vége!
Hogy ezt bebizonyítsam, íme néhány részlet:

#1
– Jézusom! – kiáltott fel Luke.
– Á, igazából csak én vagyok – mondta Simon. – Bár már többen mondták, hogy elképesztő, mennyire hasonlítunk.

#2
– Sajnos, Rév Asszonya, én maradtam az én egyetlen igaz szerelmem.
Dorothea erre harsányan felnevetett. – Legalább – mondta – nem kell tartanod a visszautasítástól, Jace Wayland.
– Nem feltétlenül van így. Időnként nemet mondok magamnak, hogy érdekesebb legyen.

#3
– Szóval, ha nincs egészen telihold, csak kicsit érzed farkasnak magad? – kérdezte Clary.
– Mondhatjuk.
– Hát akkor nyugodtan dugd ki a fejed a kocsi ablakán, és lógasd ki a nyelved, ha úgy tartja kedved!
Luke elnevette magát. – Vérfarkas vagyok, nem golden retriever.

#4
– Eljött hozzád egy a Néma Testvérek közül. Hodge küldött, hogy ébresszelek fel. Igazából felajánlotta, hogy ő maga jön, de ha már hajnali öt van, gondoltam, kevésbé rágsz be, ha valami szépet látsz.
– Mármint téged?
– Mi mást?

#5
Ha fele olyan humoros lennél, mint amilyennek gondolod magad, fiacskám, akkor kétszer olyan humoros lennél, mint amilyen vagy.

 

2014. április 18., péntek

Cassandra Clare: Bukott angyalok városa

Ennek a résznek szerintem a vége volt a legizgalmasabb, de alapvetően csak összekötő könyvnek tűnt.

A történetről:

Clary megkezdte Árnyvadász kiképzését, anyja esküvőjére készül.
A könyv kb. két hónappal később játszódik, mint az Üvegváros.
Látszólag minden helyre került Clary életében, hisz végre Jace-el is boldogok lehetnek.
De a fiú különös, erőszakos álmai miatt eltávolodik a lánytól, aki ennek az okát nem érti.
Eközben Simont mindenki az oldalán akarja tudni, főleg Camille, aki egy nagyon öreg vámpír.
Ez a könyv is tele van bonyodalmakkal, mint eddig az összes.

Attól függetlenül, hogy kicsit többet vártam ettől a könyvtől, tetszett, és itt faltam a sorokat, ami megérte, mert a háromnegyede felé letenni nem tudtam.


A borítóról:

A borítón Simon és Clary található, a szokásos New York látképpel, ami minden könyvön megtalálható.
Itt is a narancs dominál, bár itt főleg az árnyalatait alkalmazzák, a kéket kihagyva.
Tetszik ez a borító, majdnem jobban, mint a második köteté ( Hamuváros)

Eredeti cím: City Of Fallen Angels


Egy kis ízelítő a könyvből:

#1
– Folyton ezekkel a nevekkel jön – szólt. – „Ismertem Mihályt”. „Ismertem Szamaelt”. „Gábriel arkangyal lőtte be a sérómat”. Mintha azzal akarna dicsekedni, hogy egy zenekarban játszik a fél Bibliával.

#2
– Viszont az ő fajtáját nem nagyon csípem – bökött az ujjával Jace-re. – Azt hiszik, jobbak mindenkinél. 
– Nem – helyesbített Jace. – Csak én hiszem azt, hogy jobb vagyok mindenkinél, ellenben ezt kellő bizonyítékokkal alá is tudom támasztani.

#3
– (…) Te vagy az első Árnyvadász, akivel találkoztam. 
– Szar ügy – vont válllat Jace. – Ezek után az összes többi szörnyű csalódás lesz.

#4
Ne zaklasd, ne szólj hozzá, még csak rá se nézz, különben annyiszor hajtogatlak kettőbe, hogy origami vérfarkas lesz belőled.

#5
– Lefogadom, nagyon okosnak gondoltad magad, hogy így el tudtál osonni. 
– Közepesen okosnak – ismerte el Simon. – Mintha keresztezték volna George Clooney-t a Tripla vagy semmiből meg azt a két embert az Állítólag….-ból, csak persze én sokkal jóképűbb vagyok. 
– Mindig örülök, hogy fogalmam sincs, mit fecsegsz összevissza – mondta Jace. – Békesség és nyugalom száll meg tőle.

Következő várható ajánló: Cassandra Clare: Csontváros



2014. április 17., csütörtök

Cassandra Clare: Üvegváros

Egyszerűen imádtam ezt a részt is, csakúgy, mint az előzőt.

A történetről:

A történet nem sokkal később( talán 1-2 nappal) játszódik, mint ahol az előző kötet befejeződött. 
Az előző könyv végén felbukkant Clary édesanyjának egy titokzatos barátnője, aki tudja, hogy hogy lehet felébreszteni Jocelyn-t egy varázslat által okozott kómából. 
A könyv elején Clary lázasan készülődik, hisz el kell jutnia Alicantéba ( az Árnyvadászok fővárosába), hogy megmenthesse anyukája életét.
Itt hihetetlen kalandoknak  néz elébe a Jace-Clary páros, rengeteg titkot megtudnak magukról, az apjukról, és gyermekkorukról.
Hogy kezdődött a történet, melyben először Jocelyn és Valentine még mint szerelmesek szerepelhetnek? A Végzet Ereklyéi újabb izgalmas kötetében ezt is megtudhatod.

Olvasás közben csak úgy faltam a sorokat, hisz nem egészen három nap alatt kiolvastam. Letehetetlen könyv. 10/10 pontos történet, csak úgy, mint az előző.

A borítóról:

Ezen a borítón is a narancs és kék dominál, bár itt az arányok jelentősen változtak. A Hamuváros borítója kissé jobban tetszett, de ez is egy igazán igényes, jól megszerkesztett borító.


Eredeti cím: City Of Glass

Egy kis ízelítő a könyvből:

#1
– Azt mondtad, sétálni mész! Milyen séta az, amelyik hat óráig tart? 
– Hosszú?

#2
– És ne villogtasd itt nekem a szemfogaidat! Ideges leszek tőle. 
– Jó – mondta Simon. – Ha tudni akarod, miért van, elárulom, hogy dől rólad a vérszag. 
– A kölnim. Eau de Friss Sérülés.

#3
– Clarissa – szólította meg –, látom, a vámpírt is elhoztad magaddal. Ha kicsit lenyugszanak a kedélyek, muszáj lesz elbeszélgetnünk róla, hogy milyen háziállatokat érdemes tartani.

#4
Jace nem vette le a szemét Simonról. A tekintetében izzott a düh, meg még valami, amitől Simonnak kedve támadt fejbe vágni egy a keze ügyébe kerülő tompa tárggyal. Például egy kisebbfajta teherautóval.

#5
– Nem is hívtak meg-mondta Magnus. – Nem működnek a védvonalak. 
– Tényleg? – A Konzul hangja csöpögött a gúnytól. – Nem is vettem észre. 
Magnus aggodalmas arcot vágott. – Ez rettenetes.Valaki igazán szólhatott volna. – Luke-ra pillantott. 
– Mondd meg neki,hogy nem működnek a védvonalak.

Következő várható ajánló: Cassandra Clare: Bukott angyalok városa


2014. április 15., kedd

Cassandra Clare: Hamuváros

Ez a könyv egy igazi meglepetés volt nekem.
Igazából nem tudom, miért ezt a könyvet választottam. A könyvtár polcait nézegetve fedeztem fel, és gondoltam, egy próbát megér.
Nem volt bent az első része, ezért a másodikkal kezdtem a sorozatot ( ilyet az Alkonyatnál csináltam, ott a 4. kötetet olvastam először), DE ennek ellenére tökéletesen értettem, nem volt olyan rész, amit az első könyvre való utalások miatt nem értettem volna, vagy csak nagyon kevés.
Első olvasásra imádtam a könyvet, és már rohantam is a harmadik részért. Most a negyediket olvasom, de már napirenden van az első is (állítólag sokkal jobb, mint a film, de erről sajnos még nem tudok nyilatkozni).

A borítóról:

Szerintem nagyon szép, jól megszerkesztett. Rajzos szempontból megvizsgálva szerintem nagyon jó, hogy két kiegészítőszínt (narancssárga és kék) és azok árnyalatait alkalmazza. Olyan borító, amire öröm ránézni. :)
Amúgy a borítón Clary található.

A történetről:

Nagyon jó, egyszerűen imádtam. A nyelvezet itt is modern, fiatalos.
Hihetetlenül jól kidolgozott karakterek, érdekes jellemek jellemzőek a műben.
Izgalmas, fordulatos sztori, ami mindenkit magával ragad. 
Maga a történet 10/10 pontot érdemel.

Egyéb :

Eredeti cím: The City Of Ashes
Főbb szereplők: 

  • Clarissa "Clary" Fray/Morgenstern
  • Jonathan "Jace" Wayland/Morgenstern/Lightwood/Herondale
  • Simon Lewis
  • Alexander "Alec" Lightwood
  • Isabelle "Izzy" Lightwood
  • Valentine Morgenstern
  • Lucian "Luke" Graymark/Garroway
  • Magnus Bane
  • Jonathan "Sebastian" Christopher Morgenstern
  • Jocelyn Fairchild




Egy kis ízelítő a könyvből:

#1. "Alec Jace felé bökött a mutatóujjával. – Ha szinte kihaltak – mondta dühtől remegő hangon –, akkor NEM            HALTAK KI ELÉGGÉ.

        – Értem – bólintott Jace. – Szólok, hogy cseréljék ki a bejegyzést a démonológiai tankönyvben „szinte               kihaltról" arra, hogy „Alec szerint nem haltak ki eléggé.Ő úgy szereti, ha a szörnyek nagyon,nagyon                   kihalnak." Akkor elégedett leszel?"

#2. "– Hát pedig én nem csókolom meg a mondént – közölte Jace. – Inkább itt rohadok az örökkévalóságig. 
       – Az örökkévalóságig? – kérdezte Simon. – Az szörnyű hosszú idő ám. 
       Jace felhúzta a szemöldökét. – Tudtam – mondta. – Meg akarsz csókolni, igaz?"

#3 "– Viszont kell, hogy legyen valamid, ami minden Árnyvadásznak van. 
      – Undok és bunkó modor? – érdeklődött Simon."

Következő várható ajánló: Cassandra Clare: Üvegváros
Források: Wikipedia